125 éves a soroksári községháza

125 éves a soroksári községháza

Soroksár városközpontjában, a Hősök terén napjainkra szinte minden épület más és más funkciót lát el, mint amely célból megépült. Nincs ez másképpen az egykori községházával sem, amely ikonikus kupolás épületben ma a Galambos János Zenei Alapfokú Művészeti Iskola működik. Az új községháza épületét 1899-ben avatták fel, melynek előintézménye a mai Táncsics Mihály utcában található egészségügyi intézmény volt. Az 1899-es felavatást követően az épületben oktatás folyt, hiszen 1974-ig az egykori Táncsics Mihály Ének-Zenei Általános Iskola működött benne.

A neobarokk jelleggel bíró épület tervezője a kor egyik híres építésze, Neuschloss Kornél volt. Két helyi építőmester, Pillmayer Ferenc és Mátyás volt a községháza kivitelezője, számos iskolát, óvodát építettek a környező településeken. Szaktudásukat mi sem bizonyítja jobban: Pillmayer Mátyás a Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége soroksári szervezetének az első elnöke volt.

Az eredeti községháza funkcióját 1950. január 1-ig töltötte be. Az 1956-os évben az épület erősen megrongálódott. A következő időszakban hasznosult, úgy mint: úttörőház, iskola, iskolai könyvtár, de még a helyi tűzoltóság épülete is volt. Soroksár erős közössége ekkor is megmutatkozott, hiszen az épület ikonikus réz kupolájának a helyreállítása közadományokból került helyreállításra. A rekonstrukciós munkálatok öt esztendőn át tartottak, végül 2002-ben került fel a homlokzatra Morvay László Lyra című tűzzománcképe.

Soroksár számos zenészt és művészt kinevelt a világ számára. Kerületünk első képviselő-testülete 1995-ben alapította meg a zeneiskolát, amely ma is e épület falai között gondozza a tehetségeket. Az iskola névadója, Galambos János, Grósz Jánosként született 1911-ben Soroksáron. Grósz János számtalan zenekarban játszott, többek között a Postászenekarban, amely elindította művészi pályáján. Játszott a MÁV Szimfonikusoknál, majd a Magyar Rádió és Televízió Lehel György vezette szimfonikus zenekarának lett Nívó díjas első trombitása. Nagy családjának több tagja is ismert művész, muzsikus lett. Gyermekei, unokái a zenei életben tevékenykedtek, tevékenykednek, mint például a Lagzi Lajcsi néven megismert trombitaművész, Galambos Lajos is.

 

fotó forrása: Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény