A férjemmel 1974-ben költöztünk Orbánhegyre. Emlékszem, akkoriban óriási üres terület volt, csak a Mikszáth Kálmán Általános Iskola, illetve a szőlősök és a gyümölcsösök álltak a dombon. A gyerekeket a szőlők között kitaposott úton vittük az iskolába.
Csaknem húsz évig dolgoztam a soroksári Építőipari Gépesítő Vállalatnál (ÉGV), ezt követően lettem vállalkozó, majd 1998 óta vagyok önkormányzati képviselő. Vállalkozóként sokan ismertek már korábban is, így egy idő után „megtalált” a képviselői tevékenység. A mai napig is nagyon élvezem a közösségért való munkálkodást. Vidéken, ahol felnőttem, tapasztaltam, hogy ott segítsek, ahol szükség van rá.
Mind területileg, mind pedig a lélekszám tekintetében a 8-as számú egyéni választókörzet talán az egyik legnagyobb Soroksáron. Hozzám tartozik többek között a Millenniumtelep, az Apostolhegy, az Orbánhegy és a Horgász part. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tennivaló az Apostolhegyen van még; hisz napjainkban a közművek és az aszfaltút megléte alapkövetelmény. Ezen is dolgozunk a polgármester úrral közösen.
Mind területileg, mind pedig a lélekszám tekintetében a 8-as számú egyéni választókörzet talán az egyik legnagyobb Soroksáron. Hozzám tartozik többek között a Millenniumtelep, az Apostolhegy, az Orbánhegy és a Horgász part. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tennivaló az Apostolhegyen van még; hisz napjainkban a közművek és az aszfaltút megléte alapkövetelmény. Ezen is dolgozunk a polgármester úrral közösen.
2017-ben, amikor a Városfejlesztési Bizottság elnöke voltam többen jelezték, hogy nagy igény van egy játszótérre Millenniumtelepen. Elindultak a tervezések és végül 2022 nyarán birtokba vehették a Gombkötő utcában kialakításra került játszóteret a millenniumtelepi gyermekek. Az átadóra külön programokkal készültünk a kicsiknek. Felújításra került a Karmazsin utcában található játszóterünk is. A felnőtt lakosságnak is igyekeztünk kedvezni; kültéri fitneszpark épült a Kelep és a Házikert utca sarkán. Ebben a ciklusban –valószínűleg- elkészül még az Orbán utcától egészen a Millenniumtelepig, a hév melletti, aszfalttal burkolt kerékpár- és gyalogos út is. A görkorcsolyázni, biciklizni vágyó gyermekek, a gyalogosan közlekedő felnőttek együtt örülhetnek a fejlesztésnek. A gyalogút kialakításának köszönhetően, biztonságosabbá válik a bevásárlás is.
2019-ben az Orbánhegyen élők nagy megelégedésére 15 utca kapott szilárd burkolatot. Megtörtént végre a régóta várt aszfaltozás. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen a Fővárosi Vízművek – a főnyomócső cseréjére hivatkozva - megbízásából 2022-ben feltörték az újonnan leaszfaltozott utcáinkat. Előzmények: a 2019-ben elindított aszfaltozás előtt a Soroksári Önkormányzat szakszerűen eljárva, közműegyeztetést folytatott le. Kikérte a Fővárosi Vízművek állásfoglalását, az érintett terület vízvezeték hálózatának az állapotáról. Az állásfoglalás egyértelmű volt. Tekintettel arra, hogy a vezetékrendszer állapota megfelelőnek bizonyult, zöld utat kaptunk a munka megkezdéséhez. Azonban 2022-ben egyre nehezebbre fordultak az orbánhegyiek mindennapjai, amikor is megkezdődött a főnyomócső cseréje, az új aszfalt feltörése, a területet elöntő sártenger, valamint a munkából adódó vezetékes ivóvíz részleges, időnkénti szüneteltetése. A legnagyobb probléma az, hogy néhány lakost a kellemetlenségeken túl, jelentős anyagi kár is ért. Továbbá olyan is volt, akinek a lakóházát kellett elhagynia, akkor, amikor a Sodronyos utcát a víz elárasztotta. Volt olyan is, akinek a földmunkálatok során megsüllyedt a háza vagy beszakadt a kerítése. Összességében embert próbáló pillanatokat kellett megélniük az itt lakóknak. Noha az önkormányzat igyekezett segítő kezet nyújtani, az érintettetek közvetlenül a munkát elvégző cég fogja kártalanítani, ezzel megkímélve őket a biztosítási ügyintézés nehézségeitől. Én rendszeresen kint vagyok a területen és tudom, hogy a lakók nagyon várják a munkálatok befejezését. Magam is azt remélem, hogy hamarosan rendeződik a környék.
További feladatok várnak még a Horgász parton is. Itt jegyzem meg, hogy a Horgász part jelentős része nem önkormányzati, hanem a vízügyhöz tartozó terület. Ezen a szakaszon kiszáradt, töredező esetenként balesetveszélyes idős nagy fák találhatók. Folyamatosan egyeztetek az illetékes osztályok munkatársaival annak érdekében, hogy a terület fenntartója mielőbb találjon megoldást a problémára. Abban az esetben, ha a régi korhadt fákat kivágnák, az ott lakok új facsemetét igényelhetnének az önkormányzat fásítási programjának keretében. Nekem Soroksár az otthonom. Ezúton is megköszönöm a bizalmukat és a jövőben is örömmel és készséggel állok a rendelkezésükre.