Közbiztonsági fórumot szervezett Sinkovics Krisztián alpolgármester a Táncsics Mihály Művelődési Házban. A rendezvényen előadást tartott Suskovics Zoltán r. alezredes, őrsparancsnok, Varga Szimeon, a Soroksári Polgárőrség Egyesület elnöke és Ungvári János, a Rendészeti és Mezőőri Osztály osztályvezetője. Az eseményen elsősorban az ünnepek előtti gyakori bűncselekményekre hívták fel a figyelmet.
Suskovics Zoltán alezredes úr előadásában többek közt bűnmegelőzési tanácsokkal látta el a jelenlévőket. Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet az interneten történő vásárlások veszélyeire, a telefonos csalásokra és nem utolsó sorban az „unokázós” csalásokra. Ki emelte még a „házaló” áruvásárlások veszélyeit is. Felhívta a figyelmet, hogy ismeretlen személyt senki ne engedjen be az ingatlanába. Fontosnak tartotta elmondani, hogy probléma esetén ne a közösségi felületeken való “posztolás” legyen az első, mert erre nem biztos, hogy rögtön tudnak reagálni, hanem egyből hívják a segélyhívó telefonszámot. Az Őrsparancsnok beszélt továbbá a karácsonnyal kapcsolatos háztartási balesetekről, különösen a csillagszóró és a tűzhely biztonságos használatáról, valamint arról, hogy égő gyertyát senki ne hagyjon őrizetlenül.
Varga Szimeon elnök úr tájékoztatást adott a Polgárőrség munkájáról, valamint jelezte, hogy nagyon szívesen fogadja új tagok jelentkezését is. A Soroksári Polgárőrség segíti a kerületben működő őrs munkáját, amelybe beletartozik egyebek mellett az éjszakai járőrözés, valamint a különböző rendezvények biztosítása is.
Ungvári János osztályvezető úr tájékoztatta a jelenlévőket a közterület-felügyelők munkájáról. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a közterület-felügyelet 0-24 órában hívható. Kérte, hogy amennyiben gyanús személyt, vagy esetet látnak, feltétlenül hívják az ügyelet telefonszámát, hogy egyből küldeni tudják a járőrt.
A soroksári közbiztonság és közrend fenntartásának meghatározó alakja, Egressy Pál, nyugalmazott rendőr ezredes is felszólalt az eseményen. Ahogy sokan szólítják -„Pali bátyánk"- szerves részt vállalt az esemény létrejöttében, szakmai alapokra helyezve azt.
Sinkovics Krisztián beszélt a gondosóra fontosságáról és minden 65 év feletti lakost arra ösztönzött, hogy vegye igénybe ezen szolgáltatást. A megjelentek között volt olyan nyugdíjas, akinek az életét mentette meg az eszköz. Kiemelte továbbá az összefogás és a jó együttműködés fenntartásának jelentőségét minden közbiztonsággal, közrenddel foglalkozó szervezet között. A résztvevők közül mindenki egyetértett abban, hogy a jövőben többször szerveznek bűnmegelőzési fórumot Soroksáron.