Sportbarát kerület

Sportbarát kerület

Ahogy Ernest Hemingway mondta: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Így nem lehet kérdés, hogy a lakókörnyezetünkben is támogatni és elősegíteni kell a sportolás lehetőségét. Soroksár Önkormányzatának támogatásából működik a Soroksár Sportjáért Közalapítvány, melynek mértékét minden évben a képviselő-testület határozza meg. A szervezet életébe 2015-ben csatlakoztam, elnökként veszek részt a kuratórium munkájában. Mint tudjuk, Soroksár több kiváló él sportolót is adott a hazánknak, akik mind kerületünk hírnevét öregbítik egy-egy világeseményen. A közalapítványunk fő feladatának azt határoztuk meg, hogy egyfajta összekötő kapocs legyünk az önkormányzat és a sportoló gyerekek és felnőttek között. Fontosnak tartjuk a fiatal sportolók és a sportegyesületek támogatását is, így minden évben pályázatot írunk ki számukra. Azt tapasztaljuk, hogy évről évre egyre népszerűbb a helyi sportvilág körében, ez bizonyítja a tavaly évben benyújtott rekordszámú 130 érvényes pályázat is. A kuratórium elnökeként nagyon fontos számomra, hogy a szülők és sportolók amúgy is nagy pénzügyi terheit megpróbáljuk enyhíteni. A pályázat keretén belül lehetőségünk van a kerület iskoláiban a szakköröket és tömegsportot népszerűsítő tanároknak is segítséget nyújtani a szélesebb körben történő népszerűsítésre különböző szakágazatokban. A következő sport rendezvényt, melyet alapítványunk kiemelten támogat az 2024. április 13-14. között, a Soroksári Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Olimpiai Súlyemelés Diákolimpia és XXV. Soroksár Kupa, Tehetségkutató nemzetközi olimpiai súlyemelés szabadidős verseny. Szombaton a nemzetközi súlyemelő verseny folyik több korcsoportban párhuzamosan két dobogón is. Vasárnap az iskoláskorú súlyemelő utánpótlást népszerűsíti, és lehetőséget biztosít a Magyarország 2024. évi Iskolás Országos Bajnoka cím elnyerésére. A versenyek mellett sportbemutatók és egészségügyi felmérések is színesítik a programot. Nagy szeretettel várunk minden kedves soroksári sportrajongót!

Tüskés Józsefné