Frissítsük egy kicsit fel az emberek emlékezetét, hogyan kezdődött soroksári életük?
Házasságkötésünk után férjemmel Budán laktunk. Két nevelt gyermekünkkel a másfél szobás lakásunkat kinőttük. Hosszas keresgélés után Soroksáron találtunk számunkra megfelelő ingatlant. Új otthonunkba való költözésünk után életünk teljesen megváltozott. Nem csak azért, mert hirtelen két iskolás korú gyerekről kellett gondoskodnunk, hanem azért is mert mindkettőnk munkahelye lakóhelyünktől távol volt, ezért munkahelyet kellett változtatnunk. Férjem áthelyezéssel került a Váci úti szakközépiskolából, a Magyarok Nagyasszonya téren lévő általános iskolába, de ahhoz hogy hivatását a legjobban végezhesse, tovább képezte magát, elvégezte a Gyógypedagógiai Felsőfokú Asszisztensi Szakképzést. Én továbbra is Budán dolgoztam és pár hónappal később állást váltottam, de engem is köteleztek a felsőfokú pénzügyi továbbképzésre.
Csak néhány hónapja laktunk itt, amikor az akkor még közös Pesterzsébet-Soroksár Önkormányzatának vezetése úgy határozott, hogy bezárják a Nyír utcai Általános Iskolát, ahová a fiúnk is járt. A szomszédokon kívül akkor még nem ismertünk senkit, de tudtuk, hogy mindenki érintett lehet az iskola bezárás ügyében, ezért végig jártuk a környéket és lakossági fórumot szerveztünk. A szülők tiltakozása miatt az iskola megmaradt, de állaga igen ütött–kopott volt. Az iskola támogatása érdekében kezdtem bálokat, vásárokat rendezni. Természetesen a szervezésben és kivitelezésben a férjem is aktívan segített. Így lettünk mindketten ismertek. Egyszóval tanultunk az élet minden terén és munkánk mellett olyan feladatokat oldottunk meg, amire az addigi életünkben nem volt szükség. Visszatekintve, a nehézségekkel együtt is szépek voltak azok az évek.
A férjéről, Imréről köztudott, hogy aktív szereplője volt Soroksár életének. Hogyan kezdődött a közéleti pályája és milyen témákat, ügyeket támogatott az évek folyamán?
A közéleti tevékenység révén sok emberrel találkoztunk, így találta őt meg egy szervezet, hogy nem indulna-e 1998-ban az önkormányzati választáson. Akkor nem nyert, de 2000-ben az időközi választáson már igen. 2000-től 2019-ig a 3.sz .vk. választói mellette döntöttek, így 19 évig volt képviselőjük. A 2019. évi választáson nem indult, de a lakosok továbbra is hozzá fordultak ügyes-bajos dolgaikkal és ő igyekezett mindenkinek segíteni. Éveken keresztül szerveztünk jótékonysági rendezvényeket, mint például 2011-ben az Erkel emlékév kapcsán rendeztünk egy opera előadást a szerző műveiből a Fatimai templomban, amellyel az akkor tervezés alatt álló újtelepi református templom építését támogattuk. A Vargatelepen tíz éven keresztül szerveztük a juniálist, sportversenyekkel, különböző felnőtt, gyerek programokkal, főzéssel. A rendezvény ingyenes volt, a végét bállal zártuk. Az Ugarszél utcai kiserdő focipályáját mi építettük, ahol focimeccseket tartottunk. A hagyományos Tisztasági Napokon szinte minden alkalommal szemetet szedtünk az említett kerületrészekben. Annak érdekében, hogy a Vörösmarty utcai kispiac biztonságosan megközelíthető legyen a közelben lakók számára, hatszáz aláírást gyűjtöttünk össze, hogy az átjárót a főváros újjáépítse. Kérésünk meghallgatásra talált, az átjárót átépítették! Büszke vagyok még arra is, hogy részesei lehettünk a soroksári evangélikus gyülekezet megalakulásának és otthonra találásának. Végig kísértük a plántáló gyülekezetet a kezdetektől fogva. Kezdetben még nem volt saját helyünk, és a katolikus testvérek fogadtak be minket az Otthon Közösségi Házba. Kormányzati, egyházi támogatással 2017-ben meg tudtuk vásárolni és átépíteni a Hősök terén található családi házat. Örömmel tölt el, hogy a soroksári evangélikusoknak is van templomuk. Összességében úgy tudnám megfogalmazni, hogy próbáltunk mindig segíteni a környezetünkben élőknek, és igyekeztünk jó ügyeket támogatni.
Mit gondol a kerület jelenlegi helyzetéről?
Soroksár a többi peremkerülethez képest nagyon el volt maradva. Ide költözésünkkor környezetünkben minden utca, a miénk is csatornázatlan, poros földút volt. Függetlenné válása óta sokat fejlődött a kerület. Soroksár Önkormányzata iskolákat, óvodákat, bölcsődét újított fel. Új bevásárlóközpontok, intézmények létesültek, így új munkahelyek jöttek létre. Az elmúlt években nagyon sok kertes és társas ház épült. Legnagyobb örömömre a Nyír utca és környéke aszfaltozott és járdával ellátott lett. Több helyen új játszótér, kondipark épült. Az elmúlt években sokan költöztek ki Soroksárra, így annak fejlődése várhatóan még gyorsabb lesz.
Jó városvezetéssel minden elérhető! Soroksár előtt szép jövő áll, csak mindenki tegye a dolgát a legjobb tudása szerint bármit is dolgozik Soroksáron.